Szemet szemért, fogat fogért
A tálió-elv csak érintőlegesen ugrott be, amikor ezt a cikket olvastam.
Bevallom, elsőre kacsának hittem az egészet, mert bár az őssejtkutatás rohamosan fejlődik, nekem tutira nem jutott volna eszembe ez a megoldás.
Aztán utánaolvastam még a neten, s úgy tűnik, tényleg igaz, hogy egy hatvan éves amerikai asszony, aki közel egy évtizedig vak volt, visszanyerte látását, miután egy fogat ültettek be szemébe, hogy az megtartson egy apró műanyag lencsét.
IDE kattintva további képek is vannak. Figyelem: a látvány kicsit drasztikus...
Magáról az alapbetegségről, a Stevens-Johnson szindrómáról itt olvashatunk.
A legfontosabb azonban talán mégis az, hogy Sharron nagymama végre láthatja az unokáit.
Siketek Világnapja - szeptember 27.
Bár ez a "hivatalos" nap, azonban országszerte eltérő időpontokban várhatóak a programok. Ennek valószínűleg az is oka lehet, hogy a világnap afféle "mozgó ünnep", mivel a Siketek Világnapját a Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján 1958 óta ünnepeljük minden év szeptemberének utolsó vasárnapján. (Budapesten a programokat idén, vasárnap 19:00-tól a Csend Zenekar koncertje zárja majd).
A SINOSZ honlapján egy táblázat is van, pontos felsorolással. Szintén a SINOSZ szervezésében 25-én nemzetközi konferencia is lesz az emberi jogokkal a középpontban.
Látszólagos apróságok
Megint olyasmi, ami egy látónak fel sem tűnik:
A fenti szövegre kattintva olvasható a teljes interjú, melyből még az is kiderül, hogy az akadálymentesített járda a kerekesszékesnek áldás, a vakvezető kutyával közlekedő számára életveszélyes...
Sok kicsi sokra megy...
Érintőképernyő helyett Braille írással "könnyített" billentyűzet egy bank automatán
Jogok, kötelességek meg a tolerancia
Mi a közös ezekben az országokban: Csehország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia?
Igen, mind szomszédos állam. Ezen kívül mindegyikben hivatalos nyelv a jelnyelv. 2009. július 29-én a Magyar Köztársaság kormánya is elfogadta az erről szóló törvénytervezetet. Őszig ugyan még várnunk kell, hogy a parlament szavazás útján (jó esetben) törvényerőre emelje, de mindenesetre én örültem neki, hogy ebben a vonatkozásban is közelebb kerülünk az „európai értelemben vett" fejlettséghez. Örülök továbbá annak is, hogy van, aki a magyar siketeket és nagyothallókat (még inkább: siket magyarokat) képviselje az EP-ben. (Az első jelnyelven előadott felszólalás ITT megtekinthető).
Mert ha szeretet nincs énbennem...
(A kép innen)
Politikától függetlenül. Ami viszont teljesen megdöbbentett az az, hogy még ebbe is van aki beleköt. (A kommenteknél keresendő, nem a cikkben). Bár azok után, hogy egyik ismerősöm megkérdezte, hogy a magyar DVD-n ugyan mi értelme a magyar feliratnak, már annyira nem is csodálkozom...
Levezetésként pedig megpróbálom megoldani a jelnyelvi keresztrejtvényt a hallatlan.hu -n. (Először azt hittem, pikk-pakk meglesz, de sokkal bonyolultabb annál, mint amilyennek elsőre tűnt).
Online hallásvizsgálat
Találtam egy nagyon jó kis interaktív oldalt, amiről mindent megtudhatunk a hallásról és online hallásvizsgálatot is végezhetünk. Rólam pár perc alatt kiderült, kiderült hogy nem hallom a magas frekvenciájú hangokat, pedig azt hittem, tökéletes a hallásom.
Próbáljátok ki a zaj- és beszédfelismerőt is!
http://web.interware.hu/banan/audio/bogre3fla.swf
"Szerintem ő tudja, hogy én nem látok"
Korábban is írtam már arról, hogy nem lehet "bárkiből" vakvezető (igen, ŐK és nem AZOK), de most szembesültem azzal, hogy a kiképzésnél macskákat is használnak, hogy a blökiket trenírozhassák ösztöneik megfékezésére.
IDE kattintva nyílik a videó
Tűzoltó leszel s katona!
Egyetlen napra bizonyosan, amennyiben kilátogatsz 2009. május 31-én, gyereknapon a Kossuth térre, ahol te is a Szuper Csapat tagjává válhatsz, ha teljesíted a játékos vetélkedő 10 állomásán kiosztott feladatokat.
Várunk kicsiket és nagyokat!
Szívesen kipróbálnád, milyen mentősnek, tűzoltónak vagy katonának lenni? Érdekel, hogyan működik egy meteorológiai állomás? Szeretnél belülről is látni régi rendőrautót vagy egy modern mentőt? Megismernéd egy keresőkutya mindennapjait?
Ha a válasz igen, nincs is más dolgod, mint szüleiddel kijönni május utolsó vasárnapján 10 és 18 óra között a Parlament elé, ahol a vetélkedők és a szervezetek bemutatói mellett színes színpadi programok és játékkészítő foglalkozások várnak.
Szülők figyelmébe:
A programok mindegyike akadálymentes, kerekesszékkel megközelíthető. Fogyatékossággal élő gyermek és felnőtt látogatóink, valamint kísérőik soron kívül látogathatják a rendezvény minden állomását, erre táblákon is felhívjuk minden résztvevő figyelmét. Színpadi programjaink közül pedig a 15:20 -kor kezdődő 'Tücsök Peti és Hangya Levi' interaktív zenés műsorát, valamint a 16:00 -ás mentőkutya bemutatót jeltolmács kíséri, hogy a siket és nagyothalló gyerekek is bekapcsolódhassanak az előadásokba. (Ezúton is köszönjük a SINOSZ-nak a segítséget!)
Részletes programismertető és ízelítő a tavalyi rendezvényről ITT található.
A program megvalósításában résztvevő szervezetek:
-
Országos Mentőszolgálat
-
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
-
Országos Meteorológiai Szolgálat
-
Országos Rendőr-főkapitányság
-
Magyar Honvédség
-
Fővárosi Tűzoltóparancsnokság
Jószomszédi iszony egy hiperaktív kisfiú miatt
Egy kedves olvasónk ajánlotta figyelmünkbe az alábbi esetet és a hozzá kapcsolódó vitát.
"Már-már kezelhetetlen konfliktus alakult ki az egyik békési tömbházban. Az állandó súrlódást egy viselkedészavaros, hiperaktív kisfiú okozza, akivel a szomszédok egy része nem akar együtt élni. Családja viszont nem szeretne költözni, de lehet, hogy mégis menniük kell."
A cikk folytatása itt olvasható: CIKK
A meghökkentő vita pedig itt: INDEX FÓRUM
„Ha az anyák írni kezdenek..."
"Én vagyok az "Autista gyermekem 19 éves" kezdetű levél szerzője. Jó lett volna, ha ez a levél nem született volna meg, de sajnos ez a mai magyar valóság. Én a saját bőrömön tapasztaltam és tapasztalom meg nap mint nap, hogy a legnagyobb diszkrimináció ma Magyarországon az autistákat és családjukat éri.Ezek a családok teljesen magukra vannak hagyva problémájukkal,teljesen a társadalom szélére sodródnak önhibájukon kivűl. A család szétesik, általában az anya egyedül marad és még hibáztatják is, merthogy nem jól nevelte a gyerekét, ezért ilyen (mert összetévesztik az autista viselkedést az elkényeztetett gyerekével). Ezért aztán előbb-utóbb még az utcára sem szivesen megy ki a gyermekkel az anya, mert nem akarja hallani az állandó kritikát, megvetést látni az emberek szemében."
És ajánlom vita indítóként >>> EZT <<< a blogbejegyzést AnRea-nál arról, hogy vajon milyen lelkiismereti kérdéseket vet fel egy-egy segélykérő egyéni kezdeményezés. Érdemes a hozzászólásokat is elolvasni.


